Ujvári János diplomadíj-pályázat

A kiírás célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2021-22. tanév tavaszi félévében fejezik be tanulmányaikat. A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, amit teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek.

A pályázati díj elnyerésének feltételei:

  1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.
  2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel.

A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok öt kategóriában 250, 200 és 150 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek. A Richter Gedeon Nyrt. 2020-ban különdíjat alapított, amelyre témájában gyógyszeripari érintettségű, a szabadalom, védjegy vagy formatervezésiminta-oltalom kategóriába tartozó diplomamunkával/szakdolgozattal lehet pályázni. A különdíjat elnyerő pályázó 500 ezer Ft díjazásban részesül, továbbá külön meghívást kap a sikeres pályázatáról szóló előadás megtartására a társasághoz.

Határidők:

A pályázati szándék regisztrálásának határideje:               2021. december 3.

A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje:               2022. március 27, éjfél.

Bármilyen kérdésre készséggel válaszolnak az ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu központi e-mail címen.

A pályázatról bővebb információ és a részletes kiírás az SZTNH képzési oldalán található: http://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari-janos-diplomadij-palyazat 

Sok sikert kívánunk minden pályázónak!