Sikerrel zárult az Innovációs napok 2024 rendezvényünk

A mesterséges intelligenciával és a természettudományos és egyéb kutatási eredmények piacosításával foglalkozó kétnapos konferenciára rekordszámú, közel háromszáz érdeklődő regisztrált, hogy meghallgathassa a legújabb innovációs és kutatási eredményeket.

Az idei program fő partnere a Deutsche Telekom IT Solutions Kft. volt, akik a közösen szervezet rendezvény segítségével elmélyíteni és bővíteni kívánják az egyetemmel már eddig is gyümölcsöző és sokrétű kapcsolatukat - fogalmazott Cseresnyés Örs, a Telekom IT magyarországi ügyvezető igazgatója.

Köszöntő beszédében Prof. dr. Miseta Attila rektor úr a mesterséges intelligencia mindent átütő erejű hatásáról fejtette ki gondolatait. Prof. dr. Bódis József, az egyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány Kuratóriumának elnöke arról értekezett, hogy mindenkinek fontos szem előtt tartani, hogy saját kutatási területén miként tudja a lehető legjobban hasznosítani a mesterséges intelligencia által biztosított erőforrásokat. Decsi István kancellár úr annak adott hangot, hogy egy ilyen volumenű rendezvény erősíti a kapcsolatot a piaci szereplőkkel, stratégiai partnerekkel.

A nap további programjait is a mesterséges intelligencia kutatása és tárgyalásra határozta meg. Számos előadáson, pódiumbeszélgetésen járták körül hozzáértő szakértők, kutatók a MI technológiai, kutatói, információtechnológiai és társadalmi hatásait. Mindnyájan egyetértettek abban, hogy a MI forradalmasítja mindennapjainkat, számos területen felgyorsíthatja, megkönnyítheti a kutatásokat, az innovációkat és a mindennapi munkát is - egyfajta nagytudású asszisztensként támogatva bennünket.

A második nap különböző workshopokkal és előadásokkal várta az érdeklődőket. Az esemény fókuszában a természettudományos kutatási eredmények hasznosítása és a vállalati partnerkapcsolatok álltak. 

A nap folyamán a legújabb egyetemi innovációk és kutatási eredmények bemutatására is sor került, összesen 10 kutatás és öt hallgatói projekt kapott lehetőséget arra, hogy befektetőket találjon a továbblépéshez.

Kiemelt programja volt a napnak a PTE GYTK Partnernap, illetve a Természettudományi Kar partnertalálkozója. 

Ezen felül három workshopon mélyíthették el tudásukat a résztvevők: a mesterséges intelligencia és a nyelvi tanulás programozásában, illetve a mesterséges intelligencia által támogatott kutatási eredmények piacosításában. 

Fénypontja volt a két napnak, amikor több díjat vehettek át a PTE hallgatói és kutatói:

  • A PTE Feltalálói Innovációs díjat Kiss Bence, a PTE ÁOK tanársegédje nyerte el. Pályázatának témája: Immunogén epitóp szelekció mélytanulásos 3D antigén vizualizáció segítségével.
  • A PTE Kutatói Innovációs díjat dr. Ashraf Amir Reza, a PTE GYTK egyetemi tanársegédje vehette át. Pályázatának témája: Gyógyszerek biztonságos alkalmazását támogató mesterséges intelligencia alapú gyógyszerfelismerő modell és mobil alkalmazás
  • A PTE Hallgatói Innovációs díjat Tóth Csenge, a PTE KTK hallgatója nyerte el. Pályázatának témája: DeskStrech – a mozgó stúdió.
  • Átadták a Deutsche Telekom IT Solutions különdíját, melyet Durczy Richard, a PTE ÁJK hallgatója érdemelt ki pályázatával, melynek témája Az autonóm járművek hibátlanságának vélelme.
  • Gazdára talált a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara - Kamarai különdíja is, melyet gazdaságorientált innovatív tevékenységért szintén Kiss Bence, a PTE ÁOK tanársegédje nyert el.

2022-ben alapította a Pécsi Tudományegyetem a PTE Innovációs Nívódíjat, amelyet szintén az Innovációs napok során adtak át. A díj célja elismerni azokat a kutatókat vagy kutatócsoportokat, amelyek az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a kutatás-fejlesztés, a vállalati kapcsolatépítés, a nemzetközi partnerség, valamint az innováció területén, és munkájukkal, eredményeikkel és hozzáállásukkal példát mutatnak a többi kutató, kutatócsoport számára. Az üvegplakettet és a díjhoz járó 500 000 ft-os támogatást 2024-ben, az Innovációs Napok gálavacsoráján a Virológiai Nemzeti Laboratórium Kutatócsoport nevében Dr. Kuczmog Anett adjunktus asszony vette át. 

 

Az UnivPécs több alkalommal is tudósított az eseményről, fényképes beszámolói itt olvashatók:

Megnyitó - https://univpecs.com/tudomany/innovacios_napok_2024

Első nap - https://univpecs.com/tudomany/mi_kutatas_fejlesztesben_es_az_oktatasban

Második nap - https://univpecs.com/tudomany/innovacio_es_egyuttmukodes 

 

Az első nap előadásait és pódiumbeszélgetéseit online is nyomon követhették az érdeklődők, a felvételek megtekinthetők itt: 

https://univpecs.com/tudomany/elo_kozvetites_az_innovacios_napokrol